Wednesday, June 24, 2015

Tanévzáró

 Egy eseménnyekkel tarkított  tanév végére érkeztünk, s utolsó alkalommal szólt a csengő e tanévben a kézdikővári kis- és nagydiákok számára .A tanévzáró ünnepség a szentmisével indult, amit a programfelelős évzáró beszéde , valamint  a tanulmányi díjak kiosztása követett. Az I. és IV.osztályos tanulók rövid műsorral búcsúztatták a tanévet, az V.- VIII.osztályos tanulók angol verseket szavaltak, az ünnepélyt egy rövid táncműsor zárta.


















Képtalálat a következőre: „tanévzáró”









Wednesday, June 17, 2015

Búcsúzás




"Drága, öreg óvodám                                                     "Négy év van már mögöttünk,
Milyen szép is vagy ma                                                 négy év munka , tanulás.
Virágruhát öltöttél fel                                                   nem is rég volt az a nagy nap,
erre a nagy napra.                                                        hogy kapud félve léptük át.
Elbúcsúzom én most tőled,                                           Anyu kezét szorongattuk,
játszottam már eleget,                                                  hozzá bújtunk félszegen,
sírtam is és kacagtam is,                                              a sorból is csak azt lestük, 
másnak adom helyemet.  "                                            hogy hozzánk közel legyen."



A 2014/2015 -ös tanév végére érkeztünk, amikoris nemcsak a nyolcadikosok búcsúznak, hanem  az óvodások és a IV. osztályosok is.Gyönyörű, érzelmes műsorral  búcsúztak a kis óvodások, akiktől ez alkalommal búcsút vett a  kedvenc óvonénijük is.A IV. osztályosok rövid műsorcsokrában teret kapott a vers, a színdarab és a tánc is. Az I. osztályosok egy vidám , színes műsorcsokrot mutattak be, bizonyítva , hogy már megismerték a betűk, számok világát.
              Óvodások










I: osztály





IV.osztály






























Saturday, June 13, 2015

Kicsengetés




 "Néktek ragyog ma, tiétek az ünnep, 
a szó, a könny, a mosoly s a virág.
Körétek gyűlik szinte a világ,
s mi néktek adjuk búcsúzó szívünket .."


2015.június 12 -én utolsó alkalommal szólt a csengő a kézdikővári VIII. osztályos tanulóknak.
Az  ünnepséget Jankó Erna tanítónő búcsúztatója indította, majd az V- VII. osztályos tanulók ünnepi műsora következett, amelyet Pap Emese tanárnő tanított . A VII.osztályosok nevében Fejér Judit mondott köszöntőt, Donáth Annamari a VIII. osztályos tanulók búcsúzó szavait tolmácsolta. Az osztályfönök, Finna Edit magyar szakos tanárnő köszöntője , valamint a VIII. osztályosok meglepetés-  műsorszáma zárta a ballagási ünnepélyt.

"Azt akarom, tisztán és fehéren,
legyetek vígak és bársonybajárók,
a kezetekben egy nagy aranyérem
s hódítsátok meg az egész világot."